2024-ben is Házasság hete Szegeden!
2024.02.07
Házasságban élni öröm!
Célunk, hogy megerősítsük meggyőződésükben azokat, akik már magukénak vallják a házasság értékeit, illetve érveket és szempontokat adjunk azoknak, akik még vagy már bizonytalanok az elköteleződés, a hűségben megélt férfi és nő kapcsolat mellett.
1996-ban Angliában indult el ez a civil kezdeményezés, mely a Házasság Világnapját (február második vasárnapja) követően minden évben egy hétig a házasság értékeire irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa indította el 2008-ban. Szegeden 2009-ben került sor az első rendezvénysorozatra, melynek teljességéhez számos partner is hozzájárul.